Nagy értékű felajánlást tett az M1 Flotta

A Mészáros M1 Autókereskedő Kft. (M1 Flotta) egy speciálisan felszerelt személygépjárművet adott át a Vérlovagokat fenntartó Magyar Mentőszolgálat Alapítványnak 2023. november 29-én Budaörsön. A teljes cikk ITT olvasható.

SportMotor: Rengetegen ajánlották fel az 1%-ot a Vérlovagoknak

Több tízmillió forint gyűlt össze, hogy a motorosok folytathassák munkájukat. Kevés rokonszenvesebb civil kezdeményezés van a Vérlovagoknál, így nem meglepő, hogy idén csaknem háromezren adományozták nekik adójuk egy százalékát. A teljes cikk ITT olvasható.

DUOL: Közösséget építenek a három éve megalakult VérlovagokDUOL:

Mintegy kétszáz motoros csatlakozott ahhoz a túrához, amelyet a Vérlovagok a megalakulásuk harmadik évfordulója alkalmából hirdettek meg. A teljes cikk ITT olvasható.

PestiSrácok: 2,5 millió megtekintésnél járnak a sürgősségi motoros vérszállítók

Önkéntes, válogatott motorosok, akik az életmentésből veszik ki a részüket azzal, hogy két keréken juttatják el a sürgősségi vérszállítmányokat oda, ahol arra éppen szüksége van valakinek. A Vérlovagok útjait bemutató videókat pedig immár 2,5 millióan tekintették meg az egyik legnépszerűbb videómegosztó oldalon. A teljes cikk ITT olvasható.

Hír TV: Napindító – Vérlovagok – önkéntes életmentők

Küldetésük kiemelt fontosságú, hiszen bármelyik kórházban adódhat olyan szituáció, amikor speciális, kórházi körülmények között nem tárolható vérkészítményre van szükség. Ekkor kerül sor sürgősségi vérszállításra. Juhász Milán kollégánknak Pribil Sándor, a Vérlovagok alapítója és vezetője nyilatkozott – írja a hirtv.hu. A teljes cikk ITT olvasható.

Totalcar: 20 perc alatt Székesfehérváron, 1 óra alatt Szegeden

Önkéntes, sürgősségi vérszállítás, az év 9-10 hónapján motorral, zord időben pedig autóval: a Vérlovagok 2020 óta segítik az Országos Vérellátó Szolgálat munkáját – írja a totalcar.hu. A teljes cikk ITT olvasható.

Index: Ezek a lovagok nemcsak szállítják, adják is a vért

A Highlights of Hungary 2021-es fődíjának nyertese, a Vérlovagok csapata különleges mérföldkőként élte meg az elismerést. Az egy dolog, hogy jólesik az embernek az efféle visszaigazolás, de komoly közvetlen és közvetett anyagi segítséget is jelentett önkéntesen végzett küldetésükhöz. Szívbe markoló beszélgetés a Vérlovagok szakmai igazgatójával, Sárvári Zsolttal, egy elhivatott ötgyermekes apukával – írja az index.hu.…

DUOL: A kezdetek óta segíti a vérlovagokat a vállalkozó

Nincs megállás a vérlovagoknál, és öröm látni, hogy ennek az életmentő szolgálatot végző civil kezdeményezésnek egyre nagyobb a társadalmi támogatottsága – írja a duol.hu. A teljes cikk ITT olvasható.

Duna TV: Vérlovagok, akik különleges küldetést vállaltak magukra

A vérlovagok, akik különleges küldetést vállaltak magukra. Az önkéntesekből álló csapat ugyanis sürgősségi vérkészítményeket szállít, méghozzá motoron – írja a Duna TV.

SportMotor: Rengetegen ajánlották fel az 1%-ot a Vérlovagoknak

Több tízmillió forint gyűlt össze, hogy a motorosok folytathassák munkájukat. Kevés rokonszenvesebb civil kezdeményezés van  a Vérlovagoknál, így nem meglepő, hogy idén csaknem háromezren adományozták nekik adójuk egy százalékát. A teljes cikk ITT olvasható.

PestiSrácok: Három kilométeres motoroskonvoj ünnepelte a Vérlovagok második születésnapját

Több mint kétszáz motoros vett részt a Vérlovagok, Magyarország egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségének közös születésnapi motorostúráján és dzsemboriján – írja a PestiSrácok.hu. A teljes cikk ITT olvasható.

FEOL: Különleges évfordulót ünnepeltek a Vérlovagok

Egy közös motorozásra hívta a Vérlovagok csapata a támogatóikat, szimpatizánsaikat, akiket aztán Rácalmáson megvendégeltek – így ünnepelte a sürgősségi vérszállítással foglalkozó civil szervezet fennállásának második évfordulóját – írja a feol.hu. A teljes cikk ITT olvasható.

Onroad: Születésnapi gurulásra invitálnak a Vérlovagok

Magyarországon 2020. augusztus 17-én szállított először vérkészítményt motorkerékpár. Korábban is voltak ugyan tervek valamilyen hasonló elképzelés megvalósítására, mégis egészen a fenti dátumig kellett várni, hogy a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány életre hívja a szolgálatot. Az első megkülönböztető jelzéses – azaz valóban sürgősségi – út mindjárt a második napon sorra is került, majd azóta több mint ezerötszáz…

Hír TV: Motoron száguldva mentenek életeket a Vérlovagok

Van az a helyzet, amikor egy deci vér is életet menthet. És van az a helyzet, amikor ez a pici adag vér alig negyedóra alatt elér egyik városból a másikba, méghozzá motoron száguldva. A Vérlovagok egy év alatt 127 ezer kilométert tettek meg és több, mint húszezer követőjük van a videomegosztókon, és most figyeljenek, pont…

Index: A Vérlovagok vihették haza a Highlights of Hungary idei fődíját

Megdőlt a tavalyi rekord, mintegy százezer közönségszavazat érkezett az idei jelöltekre. Február 24-én este az Eiffel Műhelyházban adták át az idei Highlights of Hungary-elismeréseket. A legkiválóbb, legszeretnivalóbb és leginspirálóbb történetek seregszemléjén idén sem volt könnyű dolga a közönségnek, hiszen nekik kellett eldönteni, melyik jelölt érdemli meg a legjobban a kétmillió forinttal járó fődíjat – írja az…

Képmás: Kisbabák életéért is száguldanak a Vérlovagok – közösségi összefogással mennének tovább

2020 nyarán öt férfi kék lámpás motorokra pattant, hogy önkéntesként segítsék Magyarországon a sürgősségi vérszállítást. Ma már 22-en vannak, budapesti és debreceni központtal dolgoznak 24 órás ügyeletben, sőt, már hölgy is csatlakozott hozzájuk. 9 motorral és 3 autóval szállítják az ország minden pontjába az életmentő vérkészítményeket, ám anyagi forrásaik kimerülőben, így várják az adományokat, hogy…

Rádió 1: Önkéntes segítség az életmentésben

A Rádió 1 ismert reggeli műsorában, Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc beszélgetett Sárvári Zsolt, Mackóval a Vérlovagok működéséről, az idei Highlights of Hungary-díjra való jelölésről és a közösség jövőbeli terveiről. Rádió 1 · Önkéntes segítség az életmentésben – Vérlovagok

Heti TV: Támogatókat toboroznak a Vérlovagok

Pribil Sándor a Vérlovagok alapítója és a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány kuratóriumának elnöke volt a Heti TV vendége.

Pesti TV: Életet mentenek a Vérlovagok

A Pesti Riporter szerdai adásában Pribil Sándorral, a Vérlovagok alapítójával beszélgettünk az önkéntes sürgősségi motoros vérszállításról, a magyar egészségügyi ellátórendszerben betöltött hiánypótló és mára nélkülözhetetlenné vált munkájukról. A beszélgetésből kiderült, hogy milyen feltételekkel válhat valaki vérlovaggá, valamint az is, hogy milyen érzés a civilek számára részt vállalni a betegek életének megmentésében – írja a pestisracok.hu.…

PestiSrácok.hu: A műtőasztalon fekvő beteg életét mentik meg a Vérlovagok

Miközben orvosok és ápolók egy beteg életéért küzdenek a kórházi műtőasztalon, a Vérlovagok felszántják az országutat, hogy az életet jelentő vérkészítmények még időben célba érjenek. Az alig másfél éve létező önkéntescsoport mára nélkülözhetetlen fogaskerékké vált a magyar egészségügyi ellátórendszer bonyolult gépezetében. A mindennapi kihívásokról és megpróbáltatásokról Pribil Sándort, a Vérlovagok alapítóját és vezetőjét kérdeztük, aki…

DUOL: Szecsó első bevetése vérlovagként

Szécsényi András, azaz Szecsó évek óta ki akarta próbálni, milyen, amikor ő ül a volán mögött egy száguldó, ember életért siető szirénázó autóban. Milyen érzés lehet, mikor rajta a felelősség? Mikor oda kell érni, nyomni kell neki? A videó első felében egy vezetés technikai tréningre látogat el, ahol felkészül, majd a külön vizsga és egyéb…

M1: Első születésnapjukat ünneplik a Vérlovagok

A Vérlovagok első szülinapja alkalmából a közmédia meghívásának tett eleget Pribil Sándor alapítónk, aki beszámolt az elmúlt év eseményeiről és a jövőbeli tervekről is.

Veszprém TV: Vérlovagok

Egy évvel ezelőtt alakult megy a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány támogatásával az – az önkéntesekből álló civil szervezet, ami elsődleges céljául azt választotta, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat sürgősségi vérszállítmányait a lehető leggyorsabban juttassa el a felhasználás helyére. Az alapítók között találhatunk vezetéstechnikai trénert, színművészt, és például az Osszián együttes basszusgitárosát is. A Vérlovagok havi szinten…

Kölcsey TV: Vérlovagokat és munkájukat is megismerhetjük

Vérlovagokat és munkájukat is megismerhetjük, akik az év 365 napján rendelkezésre állnak – közülük ketten is a műsorunk vendégei voltak.

HEOL: Újszülötthöz rohantak a Vérlovagok – teljes vércseréhez szükséges vért szállítottak

Szerencsére ritkán van ilyesmire szükség, a Vérlovagokat is meghatotta a feladat. Székesfehérvárra kellett sietniük a hétvégén – írja a heol.hu. A teljes cikk ITT olvasható.

Szabad Föld: Életmentés két keréken

Vérlovagoknak hívják magukat, ami eléggé vérfagyasztóan hangzik. Pedig emberéletek megmentéséhez is szükséges munkát végeznek, motorkerékpárokkal segítik a sürgősségi vérszállítást – írja a szabadfold.hu. A teljes cikk ITT olvasható.

HAON: Életmentés két keréken – megyénkben is útra kelnek a Vérlovagok

Ha egy kórházban azonnali vérkészítményre van szükség, akkor a Vérlovagokra lehet számítani, akik azonnal pótolják az Országos Vérellátó Szolgálat központi raktárából. A kezdeményezés tavaly augusztusban indult a fővárosban, jelenleg egy ötfős csapat dolgozik azon, hogy riasztásra a lehető leggyorsabban és biztonságosan el tudják juttatni a szállítmányt, ahová kell. Az önkéntesek között akad színművész, basszusgitáros és…

RTL: A Vérlovagoknak csak egy félelmük van, hogy kicsúsznak az időből

Az év minden napján, éjjel-nappal készenlétben várják a riasztást, ha szükség van rájuk, perceken belül indulnak, és akár 180 km/h-s sebességgel száguldanak az autópályán. Ők a magyar Vérlovagok, akiket akkor hívnak, ha valakinek Budapesten, vagy az ország 5 régiójának egyikében sürgősen vérkészítményre van szüksége – írja az rtl.hu.

Forbes: Nagymotorosok, akik életet mentenek

Ha egy kórházban hiány van vérkészítményekből, a Vérlovagok azonnal pótolják az Országos Vérellátó Szolgálat központi raktárából. Motorral, vérrel akár 13 perc alatt megteszik a Székesfehérvár–Budapest-távot, Youtube-csatornájukon emellett önkéntességre és felelős vezetéstechnikára tanítanak. Ötfős csapatukban színművész, vezetéstechnikai tréner és basszusgitáros is van – írja a Forbes Magazin. A teljes cikk ITT olvasható.

Euronews: Száguldás plazmával – a járványkezelésbe is besegítenek a Vérlovagok

Paripák helyett motorral járnak és nem ontják, hanem szállítják a vért – ők a magyar Vérlovagok. Az öt önkéntes sofőr augusztus óta hétköznaponként 24 órában várja a riasztásokat és bárhová eljut, ahol vérre van szükség. Ráadásul gyorsabban mint a mentősök. Októberben egy kéthónapos csecsemő élete múlt a gyors kiszállításon. Nemrég pedig az egyik lovag, Sárvári…

Infostart: Padlógáz Tatabányáig – így indult 2021 a Vérlovagok számára 

Új videóval jelentkezett a magyarországi sürgősségi motoros vérszállító szolgálat (Magyar Mentőszogálat Alapítvány és Országos Vérellátó Szolgálat) csapata, amelyben az új év első sűrgősségi útját kísérhetjük végig – kommentárral – a Karolina úti Országos Vérellátó Szolgálat központjától Tatabányáig. A felvételen szereplő „vérlovag” a normál utánpótláson kívül egy 50 éves högy betegnek szállított trombocitát – írja az…

Blikk: Motoron száguldva mentenek életeket a Vérlovagok

Motorozás iránti szenvedély és társadalmi felelősségvállalás – ez a két dolog köti össze annak az ötös fogatnak a tagjait, akik heti öt napon át, 24 órában készenlétben állnak, hogy sürgős esetekhez vért szállítsanak – írja a Blikk. A teljes cikk ITT olvasható.

Telex: Ha baj van, ők kétszázzal szállítják a vért

Egy ötfős motoros csapat önkéntesen segít az Országos Vérellátó Szolgálatnak. Heti öt napon át, 24 órán keresztül készenlétben állnak. Ha az ország valamelyik kórházában nincs elég vérkészítmény, ők a lehető leggyorsabban viszik a központi raktárból – írja a Telex.

TV2: Vérlovagok mentettek életet

Éppen egy rendőrségi ellenőrzéshez siettek, amikor meglátták a bajba került idős férfit, ahogy a betonra zuhan. A vérszállítók nagyon sietnek, hogy időben kiszállítsák a vért, de ha útközben bajba kerül valaki, mindig megállnak és segítenek – írja a tenyek.hu.

TV2: Motorral mentenek életet a lovagok

… rengeteg szívbemarkoló helyzettel találkoztak. Egyikük azt mondta, elképesztő érzés, mikor kitépik a kezükből a vért, hogy az mihamarabb a beteghez jusson. Az viszont lesújtó, amikor azt közlik velük, hogy már nem kell sietniük. Az öt fős csapat 24 órában dolgozik azért, hogy életeket menthessenek az ország minden pontján – írja a tenyek.hu.

RTL: Egy „vérlovag” száguldása

Életveszélyes helyzetek, segítőkész autósok, de sok figyelmetlen sofőr. Videóra vette az Országos Vérellátó egyik motorosa, hogy jut el Budapestről Veszprémbe. A kocsival majdnem másfél órás utat kevesebb, mint ötven perc alatt tette meg. Híradónknak el is mondja, mire figyeljenek az autósok, ha velük találkoznak az utakon – írja az rtl.hu.